Az okostelefon nem csak zavaró tényező, hanem nagy segítség is lehet
Manapság rengeteg embert lehet látni, aki a telefonjába bújva közlekedik, és még csak fel sem néz. Az okostelefonok térhódítása nagy változásokat hozott magával. A legfontosabb eszköz a mobil lett, hiszen számtalan dolog elérhető ugyanabban a készülékben, minden benne van, amire csak szükség lehet. Én nem azok közé tartozom, akik egész nap a kütyüjüket nyomogatják, engem ez nem tud lekötni. Sokszor inkább zavar a jelenség. Na, nem az utcán bóklászó, telefonozó idegenek miatt bosszant, hanem a telefonjukba elmerülő barátaim, családtagjaim miatt. Sokszor már édesapámra is rá kell szólnom, hogy amikor beszélgetünk, legyen szíves letenni a telefonját és rám figyelni.
A mindennapokban tehát inkább irritálnak a túlságosan okos telefonok, de persze sokszor rendkívül hasznosnak bizonyulnak. Ez történt tegnap is, amikor a telefonomon interneteztem, és véletlenül rátaláltam egy weboldalra, ahol megtudtam, hogy a napelem rendszerek kiépítésére pályázatot lehet benyújtani.
Régóta szerettem volna energiahatékonyabbá tenni a házamat, hiszen ez hosszútávon nagyon jó befektetés. Eddig azonban gátló tényező volt, hogy elég vastag pénztárca kell egy napelem rendszer kiépítéséhez. A napelem pályázat azonban kifejezetten jó, hatékony megoldásnak tűnik. A weboldalról minden szükséges információt beszereztem.
A Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel elnevezésű pályázat által 0%-os kamatozású hitelt kaphatnak a korszerűsítésre vágyó személyek. A keretösszeg 105,2 milliárd forint, ezt osztják szét a nyertes pályázók között. Az említett összegnek maximum a felét kaphatják meg a társasházak és a lakásszövetkezetek, a többivel a lakosság energiahatékonysági beruházásait támogatják. Ennek értelmében teljesen reálisnak tűnik, hogy valóban sikerülhet nekem is elnyernem a támogatást.
A hitel összege nem haladhatja meg a 10 millió forintot és nem lehet kevesebb, mint 500 ezer forint. A pénz nem csak napelemekre fordítható, hanem napkollektorokra, hőszivattyúk telepítésére, fűtésrendszerek korszerűsítésére, hőszigetelésre, és nyílászárók cseréréjére is. Szóval nagyjából mindenre felhasználható, ami energiahatékonyabbá tehet egy lakást.
A pályázathoz természetesen tartoznak bizonyos elvárások. Tőke nélkül nem lehet nyerni, 10% saját forrás szükséges, a futamidő pedig maximum húsz év lehet. Ezzel nekem semmi gondom, hiszen amennyiben sikerülne a maximális, 10 milliós kölcsönt megnyernem, annak is ki tudnám fizetni a tíz százalékát. A húsz éves futamidő pedig nagyon hosszú, addig simán vissza tudnám fizetni a pénzt.
A napelem rendszert a ház vagy a melléképületek tetejére, illetve a földre szerelhető állványrendszerekre lehet elhelyezni. Én a házam tetején tudom leginkább elképzelni, azonban persze nem csak az számít, hogy én mit szeretnék. Az internetes oldalról megtudtam, hogy a tetőszerkezet számos kikötésnek meg kell, hogy feleljen ahhoz, hogy arra napelemet lehessen szerelni. Például a tetőnek elég erősnek kell lennie, hogy elbírja a tartószerkezetet és a modulokat, mindemellett még megfelelő tájolásúnak is kell lennie. Továbbá a tető dőlésszöge, az árnyékot nyújtó növények, épületek, valamint az elektromos rákötési pontok is problémát jelenthetnek. Emiatt először egy szakértőnek át kell vizsgálnia a terepet.
A napelem pályázat engem hamar elragadott. Nagyon remélem, hogy sikerül a nyertesek közé kerülnöm.