Az első mobiltelefonokról vajon lehetett vízvezeték szerelőt hívni?

Nem is gondolnánk, de a világ első mobilos hívását már 1973-ban megejtették. Az első készülékek tömege körülbelül 80 dekát nyomott, hosszuk 25 cm körül volt. A LED-es kijelzőjük igen parányi volt és üzemidejük sem tartott napokig, csak 30 perces beszélgetési-, illetve 8 órányi üzemidőt biztosított. Furcsa ebbe utólag belegondolni, hogy akkor ha például egy vízvezeték szerelőt akartunk volna hívni, akkor egy féltéglát kellett volna a kezünkbe venni.

Manapság ez azért már másképpen van. Ugyanis, létezik egy tuti weboldal, a vizgazfutesszerelo24. hu, ha ilyen problémáink akadnának. Nagyon ígéretes már a kezdőlap is, hiszen már ott is látszik, hogy több, mint 30 év tapasztalatával rendelkeznek. Emellett 0-24 órás ügyeleti rendben dolgoznak, és akár egy órán belül is kiszállnak, ha valami halaszthatatlan, sürgős problémaelhárításról van szól.

Ha sürgős segítségre van szükség víz-, gáz-, vagy fűtésszerelés területén, ők profi szakembergárdával, alacsony árakon és gyors kiszállással állnak rendelkezésre.

Társasházak, lakások, családi házak, panelházak, vagy ipari létesítmények számára is segítséget nyújtanak, legyen szó a fent említett területek bármelyikéről. Budapest minden kerületéből, és Pest megye minden területéről lehet őket keresni, ha bármilyen víz-, gáz-, vagy fűtésszereléssel kapcsolatos tennivaló, hiba vagy probléma áll fenn.  

Vízszereléssel kapcsolatosan kérhetünk segítséget, vizesedő fal, csöpögő csapok vagy dugulás miatt is, de lehet őket keresni, ha csatornázással, lefolyótisztítással vagy éppen csőtöréssel kapcsolatosan van problémánk, javítani valónk.

WC javítással és szereléssel, cserével kapcsolatban is széleskörű szolgáltatást nyújtanak, legyen szó dugulásról vagy tartálycseréről akár. Bármilyen dugulás esetén tudnak segíteni és óva intenek attól, hogy házi módszerekkel vagy vegyszerekkel hárítsuk el a problémát. Mindig jobb az ilyesmit szakemberre bízni, hiszen nagyobb kárt csinálhatunk, ha magunk próbáljuk elhárítani az ilyen jellegű problémákat.

A WC szerelés esetében tudnak segíteni a darálós WC-kben keletkezett meghibásodások kapcsán is és a Magyarországon annyira elterjed Dömötör márkák esetében is. Emellett a világszerte ismert Geberit márkák karbantartásában és javításában is igen professzionális munkát végeznek.

Ezek mellett melegen ajánlják az ún. Laguna márkájú tartályok beszerzését és használatát is, hiszen működésük megbízható és jó áron lehet ezeket beszerezni.

A WC tartályok telepítése, javítása és szerelése mellett szakértői még a fürdőkád felújításnak is. Vállalják fém- és műanyag kádak beépítését és javítását is. De ha akril kádak telepítése mellett döntenénk, akkor se habozzunk az ő segítségüket kérni, hiszen biztosak lehetünk benne, hogy vízvezeték szertelőik ebben is profik.

A fürdőszobában fellelhető összes szaniter, mint például a mosdó beépítését, szerelését és karbantartását is bátran rájuk lehet bízni. A beszerelés módja nagyban függ az anyagtól, a típustól és a formától is. Ők mindenféle márkájú, típusú és anyagú mosdó beszerelését vállalják. Természetesen a hozzájuk tartozó csaptelepek telepítését is rájuk lehet bízni.

És ha a fürdőszobában már minden munka el lett végezve, akkor a konyhában is beüzemelik a mosogatógépet, vagy telepítik a mosogatótálcát, ha arról van szó. 

De a felsoroltakon kívül nemcsak akkor érdemes őket értesíteni, ha vízvezeték szerelő szakembert keresünk, hanem akkor is, ha a gáz-, vagy a fűtésrendszerünkkel kapcsolatban akad otthonunkban probléma.

Honlapjuk rendkívül információdús, a laikus ember számára is közérthetően tartalmaz minden olyan tudnivalót, ami víz-, gáz- vagy fűtésszereléssel kapcsolatos.

Ők is tisztában vannak azzal, hogy mennyire kellemetlen problémák ezek, melyek fennakadásokat okoznak egy család életében és működésében. Az ember igyekszik ezektől a bajoktól a lehető leghamarabb megszabadulni.

A vizgazfutesszerelo24-nek pedig képzett szakembergárdája áll rendelkezésre ahhoz, hogy ebben maximálisan a segítségünkre legyen.

Szóval legyen az mobilon vagy „hagyományos” telefonon, tőlük mindig lehet segítséget kérni, ha víz-, gáz-, vagy fűtésszereléssel kapcsolatosan van bármilyen problémánk.  Ha vízvezeték szerelő szakemberre van szükségem a nap bármely percében, én mindig az ő honlapjukon található telefonszámot tárcsázom.