Jegyes fotózás: csináld jól!
Az életben sok dolgot sokféleképpen is megtehetünk. Rosszul, jobban vagy még jobban. Ezt felfoghatjuk egyfajta fejlődési folyamatnak is. A nálam okosabbak azt mondják: valamit megéri először rosszul is csinálni. Sőt, megéri több alkalommal is rosszul csinálni. Mert a sokadik alkalom után már jól fogjuk csinálni. Az élet nagyon sok területére rá tudjuk húzni ezt az igazságot, pl. arra is, amit éppen most csinálok: az írásra.
De vannak kivételek, amiket muszáj már első alkalommal is jól csinálni. Vagy magunk helyett olyannal csináltatni, aki jól csinálja. Ilyen például a jegyes fotózás is. Ezen ne kezdj el az okostelefonoddal fényképezni. Még akkor sem, ha a készüléknek 48 megapixeles és ultraszéles látószögű kamerája van. Hiszen ideális esetben egy életben csak egyszer vagyunk menyasszony ill. vőlegény “státuszban”. Ezeket az egyszeri, megismételhetetlen pillanatokat nem lehetséges többször megörökíteni.
Sőt, általunk tulajdonképpen egyszer sem. Hiszen amennyiben pl. a leánykérésünk nagyszerű eseményét szeretnénk lefotózni, ezt csak egy harmadik személy teheti meg. Hiszen mi nyakig benne vagyunk a szituációban szereplőként. Most azt az értékelhetetlen eredménnyel végződő szituációt nem veszem figyelembe, hogy felvehetem egy fix pozícióba állított és folyamatos felvételre kapcsolt kamerával is a nagy eseményt. Mert akkor ennyi erővel a szomszédos nemzeti dohánybolt biztonsági kamerája előtt is megkérhetem a párom kezét.
Visszatérve az eredeti gondolatfonalamra: kell egy harmadik személy. Aki a nagy esemény során kezeli a fényképezőgépet. Ez a harmadik személy lehet a szomszéd Józsi vagy a legjobb barátunk, Elek is. Mindkettő sokat fotózott már, előbbi az “Ismerjük meg egymást jobban mi, a Kunigunda utca lakói” rendezvényen, utóbbi pedig a barátokkal közös nyárzáró kerti partin remek fotókat készített. Az ilyen fotózások eredményét jól ismerjük, ha rákeresünk a wedding photo fails kifejezésekre.
Mit javaslok ehelyett? Természetesen a profi fotóst. Akinek esetében életünk egyszeri és megismételhetetlen eseményein garantáltan kiváló végeredmény születik. Olyan képek, amelyek tökéletesen adják vissza a pillanat és a szereplők hangulatát. Ajánlom figyelmedbe Szoboszlai Kriszti fotóst, aki már számtalan jegyes fotózás alkalmával bizonyította szakmai rátermettségét és a téma iránti érzékenységét.
Sok fotós az aktivitásával “megöli” a szituáció meghittségét. Többet szerepel, mint a valódi főszereplők. Kriszti nem ilyen. A háttérből végzi a munkáját, nem tolakodóan, de kellő határozottsággal. Előzetesen átbeszéli a jegyespárral a céljaikat ill. a fontosabb hangsúlyokat. Mindehhez hozzárakja a saját kreativitását és művészi szemléletét. A végeredmény pedig önmagáért beszél. Ha nem hiszel nekem, nézd meg Kriszti weboldalán a fotógalériát és a megrendelői visszajelzéseket. Meggyőzőek.
Természetesen vállal műtermi és szabadtéri fotózást is. Előbbi esetben a műterem kiválasztását és foglalását a megrendelők intézik, de erre is tesz javaslatokat a honlapján. Csomagárakat alakított ki, ezek között mindenki megtalálja a céljainak és pénztárcájának legjobban megfelelő ajánlatot.
Szóval, ha az eljegyzésedet szeretnéd megörökíteni, akkor azt javaslom, hogy ne kockáztass. A fotózásra mindenképpen egy profi fotóst kérj fel. Józsinak és Eleknek pedig engedd meg, hogy a hétvégi barbecue sütögetésen kattintgassanak lelkesen a mobiltelefonjukkal.