Add el régi pénzeidet!
Jelenleg mobiltelefonokkal foglalkozom. Van egy kis telefonszervizem, amit nagyon szeretek, telefontokokat árulunk, fóliákat rakunk mobilokra vagy megjavítjuk őket, akkumulátort cserélünk stb. Azért is szeretem ezt a munkát, mert én egy nagyon szociális embernek mondanám magam, nagyon szeretek beszélgetni az emberekkel. Így munka közben, egyszerűbb javítások közben, egy-egy fólia csere közben szívesen társalgok a vásárlókkal, ha nyitottak rá.
A minap is ez történt, ugyanis egy idősebb úr jött be hozzám, akinek kiesett a zsebéből egy pénzérme, én pedig segítettem neki felvenni, mert láttam, hogy nehezen tudna csak lehajolni érte. Megnéztem az érmét, és láttam, hogy nem akármilyen érme ez, hanem igazán értékesnek és réginek tűnt. Rá is kérdeztem az úrnál, hogy ez meg micsoda.
Elkezdtünk erről beszélgetni, és mondtam neki, hogy én is gyűjtöm a régi pénzeket, de van néhány, amitől már megválnék, viszont lehet, hogy újakat is szívesen vásárolnék. Erre ő ajánlotta nekem a regipenzfelvasarlas.hu oldalt! Azt mondta, ők foglalkoznak értékbecsléssel, felvásárlással és eladással is – így több szempontból is érdekelni kezdett a dolog.
Rá is kerestem erre, amint hazaértem. Hát egyáltalán nem csalódtam, azt kell, hogy mondjam. Először is azt láttam meg: Értékbecslés – így állapítjuk meg, mennyit ér az Ön birtokában lévő régi pénz – ez nagyon tetszett, mert egyből láttam, hogy tényleg kapok arról egy leírást, hogy miként becsülik meg a tulajdonomban lévő pénz értékét.
Engedjétek meg, hogy bemutassam őket nektek!
A regipenzfelvasarlas.hu legfőbb elvei a szakmaiság, a becsületesség, és a régi értékek tisztelete. A cégtulajdonosuk már gyermekkora óta foglalkozik régi pénzek gyűjtésével, így nekik ez nem csak egy munkának számít, hanem a szívügyüknek is. Ha hozzájuk viszed az értékeidet, biztos vagyok benne, hogy ők tisztelettel bánnak majd azokkal.
Nagyon fontos szempont a szakértelem. A vállalkozást az átvevő szakértő, Molnár Péter 2008-ban indította útjára, ahogyan említettem, ő már nagyon régóta foglalkozik a numizmatikával, a cég indulása előtt már több, mint húsz évig ő maga is gyűjtő volt. Ő numizmatikai becsüs végzettséggel rendelkezik, társszerzője a Magyar Érmekatalógusnak, oktat képzéseken is, és jelenleg is régészetet tanul egyetemi szinten.
Magyarország egyik legnépszerűbb numizmatikai szaküzletéről van szó egyébként, és igazán kiterjedt kapcsolatokkal rendelkeznek.
Nyugodtan megbízhatunk tehát a szakértelmükben, az érméinket és bankjegyeinket pontosan annyiért fogják megvenni tőlünk, amennyit érnek. Ha az oldalukon rákattintunk az értékbecslés részre, így kezdik: Értékbecslés – így állapítjuk meg, mennyit ér az Ön birtokában lévő régi pénz. Itt leírják, hogy mi alapján dolgoznak, mik a fontos szempontok, stb.
Nagyon örülök, hogy megtaláltam az oldalukat, mert tényleg úgy érzem, hogy egy szuper csapatot találtam, akik tényleg tisztelettel bánnak majd a pénzeimmel.
Én mindenképpen ajánlom őket, keressétek őket bizalommal!