Mobilon keresztül segítettem a férjemnek plazmavágót találni

Mára már megszoktam, hogy minden problémámat mobilon keresztül oldom meg. A telefonom mindig velem van: ha éppen internetezek, akkor gyakorlatilag minden kérdésemre választ kaphatok, de ha éppen nem vagyok netközelben, akkor is jó szolgálatot tehet. Felhívhatok bárkit, és érdeklődhetek felőlük, vagy segítséget kérhetek tőlük. Egyébként is hasznos ez a kütyü, már csak azért is, mert rajta keresztül tartom a kapcsolatot mindenkivel. Ez azért is fontos, mert a szeretteim közül sokan élnek távol tőlem, így ritkán találkozunk. Online videohívásban (vagy akár simán telefonon keresztül) viszont, ha csak egy kicsit is, de be tudjuk tölteni ezt az űrt.

A férjem is távol van jelenleg, valami építkezésen segít az egyik gyerekkori barátjának. A múltkor is éppen videohívásban beszélgettünk, amikor mesélte, hogy bajban vannak: jelenleg acéllal kellene dolgozniuk, de a környéken nem találtak olyan szakembereket, akik rendelkeznének azzal a technológiával, amire nekik szükségük van.

Persze rögtön felajánlottam a segítségem, és megnyitottam a böngészőt. Rákerestem mindenféle kulcsszavakra, és így találtam rá a https://acelpartner.hu/plazmavagas oldalra, ami az Acélpartner Kft.-hez tartozik. Először kicsit szétnéztem náluk, megismerkedtem a céggel – megbizonyosodtam arról, hogy érdemes őket számításba venni. Persze mindent tolmácsoltam a férjemnek, de azért Nektek is leírom: az Acélpartner egy magyar cég, akik már több mint 20 éve vannak a piacon, és különféle, acéllal kapcsolatos munkák elvégzését vállalják. Ide tartozik a láng- és plazmavágás, az acélszerkezetek gyártása, lemezlakatos munkák elvégzése, és még sorolhatnám. Nem igazán vagyok jártas az ilyen témákban, de a férjem már ekkor azt mondta, hogy valószínűleg megtaláltam, amire szükségük van.

Gyorsan átmentem tehát a plazmavágással kapcsolatos aloldalukra, hiszen a férjemék pont ezt a szolgáltatást akarták igénybe venni. Fel is olvastam neki, amit a https://acelpartner.hu/plazmavagas oldalon láttam. Ennél a cégnél erősen ötvözött acélokat és szénacélokat vágnak ilyen technológiával, 60 milliméter vastagságig. Elég részletesen leírják, hogy mit lehet várni ettől az eljárástól, sőt, még az is fel van tüntetve, hogy a folyamatban milyen márkájú gépeket használnak. Ebből hamar leszűrtem, hogy ők nem bíznak semmit a véletlenre, és tényleg komolyan veszik a munkát. Ezt jól mutatta a rövid, de látványos videó is, amit az aloldalon megtekinthettem. Nem minden cég veszi a fáradtságot arra, hogy pluszban bármit is elhelyezzenek az oldalukon azon kívül, amit feltétlenül muszáj.

Az Acélpartner egyik fő erőssége viszont talán az, hogy rendkívül innovatív, korszerű technológiával dolgoznak. Magyarországon például elsőként mondhatják el magukról, hogy a korábban levágott alkatrészeket utólagosan gyökölni tudják. A férjem mondta, hogy ez igazán nagy dolog, és hogy most már biztosan ezt a céget fogják választani, hiszen ők meg tudják oldani azt, amire mások nem képesek.

Ezután egyébként még szétnéztünk kicsit a https://acelpartner.hu/plazmavagas melletti többi aloldalon is, hogy még jobban megismerjük a céget. Immár a férjem is megnyitotta a böngészőt, mert érdekelte, hogy néz ki az oldal. Egyébként külsőre is nagyon ízléses, de számomra mindig a tartalom az elsődleges, amit ők szintén profin hoznak. Megnéztük, pontosan milyen gépekkel rendelkeznek, hogyan végzik a többi munkatípust, és még azt is megtudtuk, hogy 1-2 hét alatt készülnek el egy-egy projekttel. Ezt a férjem és a barátja teljesen megfelelőnek találták, úgyhogy elhatározták, hogy még aznap árajánlatot kérnek a cégtől.

Örülök, hogy ismét kisegített a mobilom (na meg az internet), és meg tudtam oldani a férjem problémáját egy olyan dologban is, amihez eddig nem is értettem. Az acél ugyanis nem a szakterületem – legalábbis eddig nem tudtam róla semmit, de most már sokkal tájékozottabb vagyok.