Ámulj és bámulj, én a telómon terveztem meg a fürdőszobámat!

Azt tudjátok, hogy elsősorban a telefonokról, és a mobil szokásokról szeretek írni, hiszen olyan szerves része lett az életünknek az okostelózás. Tényleg, mi az, amit nem tudunk vele megoldani? Max az újraélesztés, vagy épp csak a vacsoránkat meg nem főzi, de egyébként mindenre alkalmas. Én is mindent a mobilneten bonyolítok, kommunikálok, vásárolok, bankolok, inspirálódom, szállást foglalok, vagy orvoshoz jelentkezem be. Szóval alap volt, hogy, amikor kitaláltuk, hogy végre felújítjuk kicsit a lakást, a neten kezdtem el ezt is.

A párommal kitaláltuk, hogy leosztjuk, ki melyik részt álmodja meg a kis garzonunkban, és nekem jutott a fürdőszoba, és az előszoba. Utóbbi nem okozott nagy kihívást, de az előbbi igen. Szóval letöltöttem egy grafikai appot, amin képeket tudok összevagdosni, és így alkottam meg a fürdő tervét. Igen ám, de mikor a megvalósításhoz értem, rá kellett jönnöm, hogy semmit nem tudok pl. a fürdőszoba csempékről. Minden fürdőben meghatározó a csempe, hiszen ez adja meg az alaphangulatot, domináns a színe, és meghatározó karaktere van attól, hogy a fürdőszoba csempének milyen mondjuk az anyaga. De nem kell engem félteni, ezt is megoldottam a telómmal, méghozzá egy olyan oldal segítségével, ahol minden le van írva erről. Nem csak a fürdőszoba csempéről olvastam el mindent, hanem totál képbe kerültem az egész rendszerrel. Innentől már gyerekjáték lesz az egész!