Új mobil és új munka

Sajnos a mobilszervizben szembesítettek azzal, hogy a több éves telefonomat már nem lehet megmenteni. Kár érte, de sajnos volt egy erős sejtésem, hogy ennek ennyi volt. Szerencsére van elég félretett pénzem ahhoz, hogy tudjak egy újat venni, ennek pedig nagyon örülök. Sőt, lehet a szüleim is besegítenek egy kicsit a közelgő születésnapom alkalmából. Ezért pedig igazán hálás vagyok nekik – annyira jó fejek.

Lassan új munkát se ártana néznem az egyetem mellett, az előző munkahelyem ugyanis sajnos megszűnt, és most a képzésen is elég nagy a hajtás, úgyhogy éppen csak a neten tudok ránézni a friss munkaajánlatokra – szerencsémre a https://topiwork.hu oldalon elég jó a felhozatal, úgyhogy szerintem itt bárki tud az érdeklődésének megfelelő diákmunkát találni. A https://topiwork.hu oldalon nem szükséges a regisztráció, ugyanis bárki számára szabadon böngészhetőek az álláshirdetések, ráadásul meg van adva a fizu is, ami szerintem egy elég fontos szempont a mai világban. A csoporttársaim közül többeknek is innen lett munkája, azért gondoltam, hogy felnézek az oldalra és szerencsét próbálok én is – találtam pár kecsegtető ajánlatot, szóval még ma be is adom rájuk a jelentkezésem. Egy elég pöpecül összerakott weboldalról van szó ráadásul, a részletes keresője is könnyen kezelhető, és jól elkülönülnek területenként – vagy inkább iparáganként – a kínált pozíciók a https://topiwork.hu-n.