A női pénztárcák voltak a karácsonyi slágerek a családban

Édesanyám megkapta az új telefonját, természetesen. Már nagyon rosszul bírta neki a régi, úgyhogy kapott egy 13 Pro-t, azzal aztán most megint el lesz egy darabig. Persze kellett hozzá tok meg minden más, de nem ez volt a legjobb ajándék a fa alatt – legalábbis a mosolyából ítélve. Hanem azok a női pénztárcák, amiket egymásnak választottunk – egymás háta mögött és persze egymás tudta nélkül.

Ugyan együtt beszélgettünk az ünnepek előtt arról, hogy van egy szimpatikusnak tűnő weboldal, ahonnan rengeteg cipőt, pénztárcát meg mindenféle ehhez hasonló terméket lehet rendelni, de arra nem gondoltam, hogy ez majd ennyire beivódik nála is.

A cipomarket.hu oldalt egyébként a lejobb barátnőm ajánlotta még valahol Black Friday idején, amikor szuper lábbeliket tudott onnan rendelni remek áron. Na persze nekem sem kellett több, én is keresgéltem egy kicsit, csak akkor már nem akartam elsütni minden puskaport ünnepek előtt. Így lett aztán, hogy édesanyámnak szereztem egy csoda női pénztárcát. Aztán meséltem neki erről az oldalról, aminek az lett a vége, hogy a fa alatt nem csak egy ilyen szép dolog landolt, hogy egyből kettő is.

A női pénztárcák egyébként is a gyengéink – ez egyfajta családi tradíció. Édesanyám is gyűjtötte a pénztárcákat és én is rákaptam erre egy időben. Van jópár a szekrényben, mindig alkalomhoz illő, mint mondjuk színházi táskából, vagy hétköznapi batyukból.

De a cipomarket.hu nem csak a női pénztárcák terén remekel, hanem a nevéből is kitalálható módon a cipőkben is nagyon otthon van. Sőt, igazán abban van otthon. Olyan széles a választék, hogy órákig lehet böngészni és még mindig találsz újdonságot, vagy olyan terméket, amit azon nyomban megrendelnél.

Nagyon sokféle márka érhető el, rengeteg fazonnal és időszakhoz és alkalomhoz illő termékkel. Vannak aktuálisan praktikus csizmák és bakancsok, nőknek és férfiaknak egyaránt és persze vannak olyan lábbelik is, amik a jobb időben lesznek majd igazán hasznosak, mint papucsok és szandálok.

És végre egy olyan webáruház, ahol a férfiakról sem feledkeznek meg! És nem csak a cipők és táskák ügyében, hanem az öveknél és a pénztárcáknál is bőven elérhetők férfiaknak szóló termékek. Ezek mind-mind kivétel nélkül kiváló minőséggel bírnak és garantáltan megnyerik a férfiak szívét – na persze úgy értem, hogyha ajándékba kapják.

A női pénztárcák egyébként hosszú oldalakon keresztül elérhetők és görgethetők. Vannak letisztult, egyszerű darabok simán bőrből – az elegáns, kifinomult hétköznapokra és különleges alkalmakra egyaránt. De vannak bohókás, megmosolyogtató (de persze csak a jó értelemben) darabok, amelyek mondjuk cicásak, vagy mintásak. Az viszont megegyezik mindegyik tárca esetében, hogy rendkívül jó áron adják őket, egyrészt, mert szinte mindegyik akciós, másrészt, mert egyébként is komoly leárazások vannak ebben a hónapban.

Egy igazi nőnek mindig nagyon fontos volt és lesz is az, hogy a tárcája is remekül passzoljon a stílusához és az éppen aktuális öltözetéhez és az alkalomhoz, amikorra felvette. Ezért talán egy kicsit jobban érthető az is, hogy miért gyűjtjük mi a családban a női pénztárcákat…

Ha pedig megtaláltátok ti is a tökéletes darabot, vagy darabokat, akkor mindenképpen nézzetek körül a cipomarket.hu oldal többi almenüjében is, hiszen garantáltan találhattok még jó áron elérhető, magas minőséget képviselő termékeket, nem csak a női pénztárcák területén, hanem a táskák, övek és cipők között is egyaránt.