Mit mutat meg egy alkoholista nő arca?

Él köztünk egy csomó tévhit, hogy például az ivászatot, vagy az elektromos kütyüket férfihóbortoknak tartjuk. Pedig én nem is egy olyan hölgy kollégát látok a munkahelyemen, akiknek mindennél többet jelent a mobiltelefonja. Pontosabban: okostelefonja.

Mert régen is láttam már az akkori „butatelefonokat” rózsaszín, vagy valamiféle dizájnos előlappal nagyon nőivé fazonírozni, de a mai okostelefonokat szinte ki se ejtik a kezünkből. Nemcsak azért szeretik mert egy divatos tárgy, vagy akár státuszszimbólum, hanem mert tényleg minden dolgukat arról menedzselik, a nap minden percében.

Ez a fajta, átalakult világdinamika azonban sok stresszt és szorongást hoz a hétköznapokban. Túl sok mindent akarnak elintézni és menedzselni olykor egyetlen egy okoseszközről. Ezért hoztam be a kérdést: vajon mit mutat meg egy alkoholista nő arca? Mert bizony ilyesfajta veszélyességet hordoz ez a világ.

A segítség nem szégyen – egy út a józanság felé a Felépülők programjával

Amikor egy családban megjelenik az alkoholprobléma, az eleinte szinte észrevétlen. Csak apró dolgok változnak: késések, elmaradt programok, fáradt reggelek, egyre több feszültség. Aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy minden az ivás körül forog. Mi pedig, akik szeretjük az illetőt, ott állunk tanácstalanul, és nem tudjuk, hogyan segítsünk úgy, hogy ne bántsuk meg, de mégis történjen valami valódi változás.

Sokáig én is azt hittem, hogy elég lesz egy komoly beszélgetés. Vagy egy ígéret. Vagy az, ha megfenyegetem, hogy így nem lehet tovább. De idővel rájöttem, hogy az alkoholizmus nem makacsság vagy gyengeség kérdése. Ez egy betegség, amely beszűkíti az ember gondolkodását, és elhiteti vele, hogy nincs is akkora baj. Pont ezért olyan nehéz belátni, hogy segítség kell.

Ekkor kezdtem utánanézni a lehetőségeknek, és találtam rá a Felépülők központra. Ami elsőre megfogott, az az volt, hogy nem ijesztő kórházi kezelésként beszélnek a terápiáról, hanem felépülési folyamatról. Olyan helyről, ahol az ember nem betegként, hanem változni akaró emberként van jelen.

A programjuk egyik legfontosabb része a 28 napos bentlakásos terápia. Ez a négy hét teljes kiszakadást jelent a megszokott környezetből. Elsőre talán hosszúnak tűnik, de valójában pont ez ad esélyt arra, hogy az ember valóban magára figyeljen. Otthon mindig ott vannak a régi szokások, a stressz, a kísértések. Egy bentlakásos program viszont biztonságos keretet ad: napirenddel, szakemberekkel, csoportos és egyéni foglalkozásokkal.

A 28 nap alatt nemcsak az történik, hogy valaki nem iszik. Ennél sokkal több. Megérti, miért nyúlt az alkoholhoz, hogyan működik a függőség, és milyen eszközökkel tud józan maradni a jövőben. A csoportterápiák különösen sokat számítanak, mert ott az ember rájön, hogy nincs egyedül. Mások is ugyanazokat az érzéseket, kudarcokat és reményeket élik át. Ez a felismerés hihetetlenül felszabadító tud lenni.

Családtagként számomra az is megnyugtató volt, hogy az első lépéshez nem kell rögtön elköteleződni a teljes program mellett. Lehetőség van állapotfelmérésre is, ahova a hozzátartozók akár el is kísérhetik, sőt el is vezethetik az alkoholbeteget. Ez sokat segít, mert nem egyedül kell bemennie egy ismeretlen helyre. Ott lehetünk mellette, támogatásként. Az állapotfelmérés során szakemberek beszélgetnek vele, felmérik a helyzetét, és javaslatot tesznek a további lépésekre. Ez egy sokkal barátságosabb, kevésbé ijesztő kezdés.

Amikor erről beszéltem otthon, próbáltam nem kioktató lenni. Nem azt mondtam, hogy „be kell feküdnöd”, hanem inkább azt, hogy „nézzük meg együtt, mit javasolnak a szakemberek”. Így nem kényszernek tűnt, hanem lehetőségnek. Egy esélynek arra, hogy valami jobb kezdődjön.

Rájöttem arra is, hogy a meggyőzés nem erőszak. Nem arról szól, hogy rábeszéljük valamire, amit nem akar. Inkább arról, hogy megmutatjuk: van kiút, és mi hiszünk benne. Hogy nem ítéljük el, csak szeretnénk visszakapni azt az embert, aki régen volt – vagy talán egy még erősebb, tisztább változatát.

Ma már úgy gondolom, hogy segítséget kérni az egyik legbátrabb döntés. A 28 napos bentlakásos program pedig nem büntetés vagy bezártság, hanem egy védett időszak, amikor végre tényleg a gyógyulás lehet az első. Egy hónap az életből, ami akár évtizedeket adhat vissza.

Ha tudni akarjátok tehát, hogy mit mutat meg egy alkoholista nő arca, először is nézzetek meg mélyen a szemükbe, és lássátok meg, pontosan mi is lehet ott.