Tizenöt év után beláttam, hogy a régi házfelújításunkon nem az anyagon buktunk

A konyhaszekrény felső fiókjában máig ott lapul egy 2009-es készülék, aminek a kijelzője akkora, mint egy bélyeg. Nemrég bekapcsoltam, és három nap múlva még mindig volt benne töltés. Ez az a részlet, amit a mai vásárlók közül sokan nem hisznek el, amikor mesélem nekik a pult mögött.

Az elmúlt években megszoktuk, hogy a telefon kétévente cserélődik. Régen ez nem így ment. Az emberek addig használták a készüléket, amíg szét nem esett, és ha elromlott, akkor megjavíttatták. Ma egy ilyen javítás gazdaságtalan lenne, és a vásárlók nagy része meg sem várná a végét. Én viszont máig azt tartom a szakma szép részének, amikor valamit sikerül megmenteni.

Most, hogy a szervizpultnál napi szinten látom a törött üvegeket, sokszor eszembe jut ez a régi hozzáállás. Nem nosztalgiából. Inkább azért, mert az akkori döntéseinkből tanultam a legtöbbet, és néhány közülük elég rosszul sült el.

Az egyik ilyen tanulságom nem is a telefonokhoz kötődik, hanem egy régi nyárhoz, amikor a feleségemmel nekiálltunk rendbe tenni az első házunkat.

A homlokzatot magunk akartuk lefesteni, az anyagot alaposan kiválasztottuk, három boltban is összehasonlítottuk az árakat. Az állványra viszont egy fillért nem szántunk. Kölcsönkértünk a sógoromtól egy kopott, hiányos szerkezetet, a hiányzó pallók helyére deszkákat tettünk, és az egészet egy hétvégére terveztük. Így jut majd el a történet a jelenbe és a terraallvany.hu-hoz, de még ne rohanjunk előre…

Abból a hétvégéből három hét lett. Két helyen csíkos maradt a festés, mert nem tudtunk elég közel kerülni a párkányhoz. A festék jó volt. Minden más nem.

Tavaly nyáron a mostani házunk következett, és ezúttal máshogy kezdtem hozzá. Először a homlokzati állványrendszerek után néztem, és csak utána a festéknek. A Terra Állvány oldalán a TERRA70 rendszert olyan mondattal írják le, ami nekem sokat mondott: az ára és a tudása arányban áll egymással, ezért az egyik legkedveltebb állványtípus, ráadásul szerszámok nélkül fel lehet építeni az egészet. Az a régi kölcsönszerkezet ezzel szemben csavarokból és rögtönzésből állt.

Azt is olvastam, hogy mindegy, új építésről vagy felújításról, szigetelésről vagy tetőfedésről van szó, családi házról vagy több emeletes épületről, sőt templomról vagy műemlékről. Ez nekem azért volt fontos, mert a mostani házunk fele egyszintes, a másik fele viszont manzárdos, tehát nem egy sima téglalapot kell körbeállványozni. A régi hibánk éppen ebből fakadt: egy adott méretű, adott elemekből álló kölcsönszerkezetet próbáltunk ráerőltetni egy házra, ami nem hozzá készült.

A homlokzati állványrendszerek esetében a bővíthetőség volt a másik szempont, ami tizenöt éve fel sem merült bennem. Akkor abban gondolkodtam, hogy egyszer kell felállítani valamit, aztán vége. Ma már tudom, hogy egy háznál soha nincs vége: jön az ereszcsatorna, a kémény, a redőnytokok. Ha az ember nem kényszerül minden alkalommal új megoldást keresni, hanem a meglévő elemeket egészíti ki, akkor évekre előre nyugodt.

A telefonos szakmában ugyanezt látom nap mint nap. A vásárló hoz egy készüléket, amihez már nincs alkatrész, és a végén többet költött a toldozgatásra, mint amennyibe egy rendes megoldás került volna az elején. A homlokzati állványrendszerek világában pontosan ez történt velünk anno, csak akkor még nem volt kihez fordulni tanácsért.

Segített az is, hogy a Terra Állvány oldalán a kiosztást előre meg lehet tervezni egy ingyenes online eszközzel. Beírtam a ház méreteit, forgattam a modellt, és láttam, mi hova kerülne. Tizenöt évvel korábban ilyesmi eszünkbe sem jutott volna, egyszerűen odahordtuk az elemeket a fal mellé, és ott derült ki, hogy kevés. A régi nyár emléke után ez volt az a pont, ahol végre megnyugodtam.

A festés idén májusban két hétvége alatt kész lett, és a párkány alatt sincsenek csíkok. Az állvány pedig megmaradt, tehát a jövő évi tetőjavításnál nem kell újra kunyerálnom a sógoromtól. A Terra Állvány anyagát azóta a szomszédunknak is megmutattam, aki a garázs oldalfalával küzd.